Akinek szintén sikerült a szökés


„Engem a második transzporttal vittek volna Oroszországba. Éjjel jöttek értem, még felöltözni sem volt idõm. Tettinger Mihály vígasztalt, amíg várakoztunk. Egyre csak azt ismételgette, hogy meg kell szöknöm. Gyorsan el is jött a kedvezõ alkalom, mivel a foglyokat két meglehetõsen ittas orosz katona õrizte. Két másik társammal sikerült megszöknünk, miközben WC-re mentünk... Egy évig nem mertem hazamenni, csak nagyon ritkán - mindig éjjel látogattam meg a szüleimet. Csávoly közelében a Kékhegyes erdõben volt a búvóhelyem. Anyámat gyakran faggatták felõlem, sõt a házunkat is figyelték. Késõbb kiadtak egy rendletet, melynek értelmében az állami alkalmazottakat nem hurcolhatják el. Az egyik ismerõsünk - Horváth Edit nagyapja - felvett a vasúthoz asztalosnak. Így menekültem meg.

A sorsunk azonban továbbra is nagyon nehéz volt. Apám Oroszországban volt fogságban; csak a halálhírét kaptuk. Mesélték, hogy egy fûrésztelepen dolgozott, ahol megsérült. Betegként földeken dolgoztatták tovább, de a földmunkások sokkal levesebbet kaptak enni. Lesoványodott, reményvesztett lett. Gyakran lemaradt a többiektõl és ezért bizony veés járt. Mindehhez jött még a malária is. Végül a meggyötört, sokat szenvedett ember feladta és 1946. március 16-án meghalt.

Szeretném még megemlíteni, hogy anyámat és nagyszüleimet is majdnem deportálták. Dr. Horváth Antal jegyzõ úr húzta le õket a listáról. Hála és köszönet neki érte!!!"

 

Tettinger Antal visszaemlékezése